Az Alapítványról

Az elgondolás, melyből az alapítvány létrehozása született Kaczagány Ritától ered. Többéves lovas oktatói tevékenysége során tapasztalta, hogy a lovardákba szinte csak a jobb módú emberek tudnak eljutni.

A sérült emberek lovagoltatása pedig végképp nehezen megoldható. Pedig nekik a lovaglás sokat segít állapotuk és közérzetük javulásában.

A tagokat a lovaglás szeretete és az empátia hozta össze. Elhatározták, hogy létrehoznak egy alapítványt, mellyel embertársaikon tudnak segíteni.

.A Bársony és „Handicap” Alapítványt Bárány Ágota szigetvári református lelkész alapította 2008. év októberében. Rita Bársony nevű lova volt az első segítőnk.

A fogyatékkal élő emberek lovagoltatása komolyabb feltételekkel bír, nagyobb szakképzettséget igényel. Ennek érdekében Kaczagány Rita gyógypedagógia tanulmányokat végzett a Kaposvári Egyetemen. Az iskola elvégzése után nyílt lehetősége a lovasterapeuta képzésre, melyet sikeresen és örömmel teljesített.

Első sikeres terápiás foglalkozásokat a Mozsgói Fogyatékos Személyek Otthonában végeztünk. A bent lakó fogyatékos személyek lovagoltatását Rita végezte, szakember felügyelete mellett. A lakók nagy örömmel fogadták a lovas foglalkozást, az ott dolgozó szakemberek állapotuk jelentős javulásáról számoltak be. Ezek a pozitív visszajelzések is ösztönözték az alapítvány fenntartását, működtetését, a terápiás foglalkozások népszerűsítését.

Az alapítvány céljai között szerepel a hátrányos helyzetű gyerekek lovagoltatása, akik eddig anyagi helyzetük miatt nem, vagy nagyon keveset lovagolhattak, illetve az egészséges és fogyatékkal élő emberek integrációs foglalkoztatása.

Mivel a falvak lakossága mindig hátrányban van a városok lakóival szemben, ezért az alapítvány törekszik eljutni a környező falvakba és ott lovagoltatást szervezni.

A lovaglás nem csak fizikailag hat jótékonyan az emberre, hanem befolyásolja gondolkodásunkat, érzelmeinket. Hiszen olyan különleges sportról van szó, melyet ember és állat csak tökéletes összhangban képes folytatni. Nagyon fontos a gondolkodás, a nyugalom és a bizalom az állattal szemben. A lovaglás ezen jótékony hatásai miatt volna fontos az iskolákban, óvodákban testnevelés óra keretében lovaglást oktatni.

Ahhoz hogy az alapítvány ezen tevékenységeit maximális szinten tudja végezni, segítő emberekre van szüksége.

Az Alapítvány telephelye Szigetvár-Zsibót zártkerti részén, szőlőhegyén található. A telephely alkalmas lovak, más terápiás állatok tartására, amihez képzett önkéntes személyzet áll rendelkezésre. Az Alapítvány olyan telephelyen kívánja kiszolgálni a fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű, sérült gyermekeket és fiatalokat, mely alkalmas arra, hogy az időjárás viszontagságai ellenére hétfőtől-péntekig működni tudjon. A telephely működését jelenleg 4 önkéntes segíti.

Köszönettel: Dr. Simon János, az alapítói jogok gyakorlója

Eseménynaptár

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Támogatás

53688509141486653926.jpg
Szeretnéd egy kicsit jobbá tenni a világot? Ismersz sérült, vagy fogyatékkal élő gyermeket? Olyat, akit intézményi keretek között kezelnek, vagy akinek speciális iskolába jár a gyermeke? Te adhatsz nekik esélyt, hogy boldogok legyenek, hogy újra legyen önbecsülésük! Neked köszönhetően megváltozhat az életük!
 

42181046801643722629.png
 

52988609711643722655.jpg